Sequence:
Kezdés az alátétmódszerrel
Első lépésként a tanító felméri a tanulók előzetes tudását. Ennek aktiválása érdekében különböző módszereket tudnak alkalmazni, mint például az osztályülést, vagy az alátétmódszert. Az alábbiakban az alátétmódszerrel való kezdést mutatjuk be:
A tanulókat 3-as vagy 4-es csoportokra osztjuk. Minden csoport kap egy papírt, amely az alábbiak szerint van felosztva:
Minden gyermeknek rendelkezésére áll egy mező, amelybe a gondolatait és ötleteit tudja beírni. A tanító biztosítja, hogy minden tanuló tudja, hova kell feljegyeznie a saját ötletet és végül az alábbi feladatot osztja ki: "Jegyezzétek fel a mezőtökben, hogy melyik hosszmértékeket ismeritek. Mivel lehet hosszúságot mérni? Mi minden jut eszetekbe a hosszmértékek témakörben? Hol szükséges a mindennapokban a hosszúságok mérése?
Miután minden diák leírta az ötleteit, a csoportban megbeszélik azokat. A diákok például az óramutató járásával megegyezően cserélnek helyet és elolvassák a többiek jegyzetét. Addig cserélgetnek így, amíg mindenki a csoportban elolvasott minden jegyzetet.
Végül a diákok a csoportmezőbe írják, hogy milyen eredményre jutottak csoportként. Ennek során az egyéni eredményeket vagy megerősítik, vagy kiegészítik, vagy más gyermekek állításai felülbírálják.
Végül a tanulók csoportban prezentálják a csoport eredményét az osztály ülésén.
Hosszmértékek Ezt már tudom!
Miután már a kezdéskor tisztázzák, hogy mit kell érteni a hosszmértékek alatt, a "Hosszmértékek - Ezt már tudom! feladatlap alapján kell megmutatni, hogy milyen ismeretekkel rendelkeznek a tanulók. Minden diák egyénileg dolgozik a feladatlapon és lehetőleg önállóan tölti ki azt. A tanító végül ellenőrzi ezt a feladatlapot és utasítja a diákokat, hogy mivel folytassák a munkát.
A "Hosszmértékek Ezt már tudom! az aktuális kompetenciát méri fel. A tanító megállapítja, hogy hol állnak jelenleg a tanulók, hogy utasításokat adjon nekik, melyik további lépések segítenék a tanulást számukra.
Hosszprofi
Ezekhez a feladatokhoz kreativitásra van szükség. A tanító ennek során csak annyi tippet és segítséget ad a tanulóknak, amennyi szükséges. Ezek a feladatok alkalmasak a tudás elmélyítésére és nem szükséges minden diáknak megcsinálni azokat.
Hosszmértékek átváltása
A tanulók gyakorolják az egyéni munkát és megszilárdítják a hosszmértékekkel való munkát. A " Hosszmértékek átváltása " feladatlap könnyebb, mint a " Hosszmértékek átváltása " feladatlap. A tandem egy további gyakorlási lehetőséget biztosít páros munkában. Mindenki megkapja a tandem egyik részét. Például Julia az "A feladatot kapja, valamint párjnak, Steffinek a megoldásait. Steffi megoldja a "B feladatokat és az "A megoldások vannak nála, vagyis Juliáé. A tanulók az eredményeket csak szóban mondják ki, nem írják le azokat. Ez egy kicsit nehezebb, mint amikor fel lehet írni a számokat. A tandem módszer előnye, hogy a tanulók közösen gyakorolnak, és kölcsönösen ki tudják egymást javítani. A tandemet annyiszor lehet ismételni, amíg a diák készen áll, hogy a tanító ellenőrizze őt. A tandemet felnőttek is végezhetik.
Csoportdinamikus játék
Minden gyermek feláll és játszik. A tanulók azt a feladatot kapják, hogy a cipőjük mérete szerint álljanak sorba, anélkül, hogy közben beszélnének.
Álmaim szobája
A második részben a hosszmértékekkel való munka kerül előtérbe egy életszerű példa alapján. Egyéni munka során a diákok elkészítik a szobájuk jellemzését. Ennek során az anyanyelvi ismereteket is bevonják a matematikaórába. Ezután a tanulók "kis építészekként dolgoznak tovább.
Álmaim szobájának elkészítése
A gyermekek kreativitásának, valamint a durva- és finommotorika edzése érdekében érdemes megalkotni velük álmaik szobáját. A szobát egy cipősdoboz alkotja. Ezt a diákok befestik és különböző anyagokkal ragasztják tele. Első lépésként modelleket lehet mutatni a diákoknak, és ötletelés után feljegyezni, hogy milyen anyagokat gyűjthetnek és hozhatnak magukkal.
A szobám My room
A tanulók angol szavakat tanulnak "Az én szobám témakörben.
Kompetencia-ellenőrzés Megmutatom, mit tudok
Ezen feladatsor lezárása érdekében a tanulók a kompetencia-ellenőrzést önállóan töltik ki. Az erre rendelkezésre álló időt meghatározza a tanító. A tanító begyűjti a kompetencia-ellenőrzést és visszajelzést ad a tanulóknak, amikor azok visszakapják azt, hogy melyik tanulási célokon kell még dolgozniuk.